[ Pobierz całość w formacie PDF ]

apja?
Felment ám bennem a pumpa, egy pillanatra megfordult a
fejemben, hogy most aztán tényleg és igazán és végleg
lerúgom a tökét, nem véletlenül, hanem akarattal, de Dani
bömbölni kezdett, amikor rájött, hogy ez a borulás nem
természetes velejárója a mulatságnak
Úgyhogy hagytam a francba az idióta Nagy Tomit, és
visszafordítottam a szánkót. Szegény kistesóm arca csupa hó
volt, és torkaszakadtából üvöltött, úgyhogy kiszíjaztam,
felvettem és átöleltem.
-Jól van, ne sírj, semmi baj - ismételgettem. Aztán
megpusziltam az arcát Fincsi babaillata volt Nem az a
kakaszag, ami reggelente áradt a pelenkájából. Akkor jöttem
rá, hogy még sohasem pusziltam meg. Soha. Tizenegy
hónapos volt, de még egyszer sem pusziltam meg.
Pedig milyen jó szaga volt, és finom, puha bQre.
Még egyszer leszánkáztattam a tesómat a dombról, hogy ne
legyen stresszes, meg ne menjen el a kedve a szánkózástól, és
ügyet se vetettem a Nagy Tomira. Azt hiszem, akkor értettem
meg, amit annak idején anyukám mondott: a sas nem kapkod
legyek után.
Hát én sas lettem.
Mit érdekeltek engem a legyek! Vagyis a Nagy Tomi és a
csapata.
Aztán hazamentünk Danival, de még mielQtt beléptünk volna
a kapun, lehajoltam hozzá, és újra megpusziltam. Mert újból
érezni akartam az illatát, de az anyám elQtt nyilván nem fogom
lejáratni magam azzal, hogy puszilgatom.'
26.
Az osztálytársaim néha kijártak a mqjégpályára korcsolyázni.
En még sosem koriztam, nem is volt korcsolyám, és
tulajdonképpen nem is akartam megtanulni, de a Zoli az egyik
este úgy jött haza, hogy fülig ért a szája.
- Tudod, mit hoztam neked, Dalma?
- Nem tudom - feleltem, és várakozón néztem rá. Nem
szokott gyakran ajándékot hozni, de néha kaptam tQle ezt-azt.
Például a múltkor vett valahol egy csomag tök érdekes
kártyát, tündérkártyát, ami a gyerekeknek ad tanácsot nehéz
helyzetekben. Valahányszor dolgozatot írtunk, vagy másféle
segítségre volt szükségem, csak húztam egy lapot, és azon
mindig rajta volt, hogy mit kell erQsítenem. Nagyon jó volt,
mert mindegyik lapon csak pozitív dolgok álltak. Na,
mindegy, most nem kártyát hozott nekem a Zoli.
Hanem egy pár korcsolyát.
Hqha, ha tudnátok, milyen klassz korcsolya volt! Mqanyag
cipQ, tépQzár... igazán király. Minden tízéves ilyenre vágyik,
biztosan tudjátok. Lett egy pár igazi korcsolyám!
Hú, ez a december a legszebb! És még csak ki sem kellett
várnom a karácsonyt.
Anyám ugyan morgott egy kicsit Zolira, hogy elkényeztet, de
szerintem ez nem kényeztetés volt, hanem nyilván fontosnak
tartotta, hogy sportoljak valamit, és azért vette.
És el is vitt a mqjégpályára.
Vasárnap jött el a napja, hogy megtanuljak korcsolyázni. Ha
minden jól megy, még piruettezni is fogok, gondoltam.
Vidáman átvetettem a vállamon a korit, ahogy beléptünk a
mqjégpályára.
Egyedül fogok korizni!
Átfutott a fejemen, hogy ezennel vége a gyerekkornak. FelnQtt
lettem.
27.
A jég nagyon-nagyon csúszik, fQleg akkor, ha korcsolyával
mentek rá. Ezt csak azért mondom, hogy ne csodálkozzatok
majd, amikor azonnal seggre ültök, úgy, mint én tettem.
Szerencsére a Zolin nem volt korcsolya, és nem is csúszott
nagyon a cipQtalpa, úgyhogy a karjába tudtam kapaszkodni, és
úgy egyensúlyoztam. Sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire
durva! Láttam a tévében jégtáncversenyeket, de nem hittem,
hogy a jég ilyen csúszós. Szóval, hiába álmodoztam elQzQ nap,
hogy úgy fogok hazatérni a mqjégrQl, hogy már piruetteztem
meg hátrafelé koszorúztam, hát, annak is örültem volna, ha
egyedül meg tudok tenni egy kis kört.
Közben kaptam teát a Zolitól, meg szendvicset is, és
elmeséltem neki, hogy hamarosan kincset kapok attól a
nigériaitól, akinek odaadtam a kártyanyereményemet.
- Ezek csalók, Dalma. Elküldted a pénzedet valami csalónak.
- Hogy érted?
- Hát úgy, hogy nincs semmiféle kincs. Ezért mondta
anyukád, hogy veszélyes a gyerekeknek az internet. ElQször,
emlékszem, mesélte, hogy valami szexuális kellékeket
árusító cégtQl kértél nyúlfület, most meg ez a nigériai...
Nagyon jó, hogy már így tudsz angolul, és megértetted a
levél tartalmát, de sajnos ez tanulópénz volt, nem fogsz
kincset kapni... Az ilyen levelekre nem szabad válaszolni. El
se olvasd Qket. Kapásból ki kell törölni.
- Akkor nem kapom meg a kincset, amit ígértek? - a puszta
feltételezés is teljesen kiborított. Ezért spóroltam, ezért
nyertem el a Zoli römipénzét? Annyira szerettem volna látni
a kincset, ami, mondjuk, egy aranyozott ládában érkezik...
valami csillogó, vagy régi... valami titkos kincs. Hogy lehet,
hogy hazugság az egész?
- Átvertek, Dalma. Veszélyes az internet.
- Komolyan azt mondod, hogy nem fogják küldeni a kincset?
- Nem, mert nincs is semmiféle bajba jutott nigériai ember.
Ezt a levelet csalók írták, és küldték körbe a világon.
Biztosan sokan bedQltek nekik... - próbált vigasztalni, amikor
látta, mennyire elszontyolodom. Arra gondoltam, hogy én
simán elhittem, amit ígértek. Pont az én pénzemre hajtottak?!
- Ezért nem kell ismeretlenekkel levelezgetni. Most saját
károdon tanultad meg, hogy milyen veszélyei lehetnek az
internetnek. Látod, valaki azt állítja magáról, hogy bajba ke-
rült nigériai, és közben közönséges csaló.
- És mit szóltál, amikor neked írtam levelet? - csúszott ki a
számon, miután megemésztettem, hogy lenyúlták a spórolt
pénzemet. Kérdezhetnétek, hogyan jutott eszembe ez a
kérdés, azt hiszem, csak ürügyet kerestem, hogy még [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]
  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • fopke.keep.pl